DONNA.

A DONNA. az első önálló kerámia stúdióm Budapest belvárosában.

2023 decemberében azzal a céllal költöztem be, hogy a saját megrendeléseim kivitelezése mellett, létrehozzak egy közösségi teret, ahol bárki szabadon ismerkedhet a kerámiával.

Egyéni órákat és csoportos tematikus workshopokat tartok, illetve kisebb társaságokat is tudok fogadni, lánybúcsú vagy csapatépítő keretein belül. A műhely teljesen felszerelt konyhával és nappalival rendelkezik, mert szerintem, otthonos körülmények között tudunk a legjobban együtt alkotni.

Igyekszem minél több emberrel megismertetni és megszerettetni a kerámia készítést, és a lehető legfenntarthatóbban működtetni a stúdiót.

MEGRENDELÉSEK

Cégek és magánszemélyek számára is készítek egyedi tárgyakat, illetve időnként pop up jelleggel boltként is nyitva tartom a műhelyt, amikor a készleten lévő tárgyak megvásárolhatóak.

KÖRFORGÁS

A fenntarthatóság jegyében, a keletkező összes agyag hulladékot újrahasznosítom. Ezek később márvány hatású, teljesen egyedi mintázatú masszákként térnek vissza a workshopokon.

Az alábbi linken többet megtudhatsz erről a folyamatról.

INSTAGRAM